napsoroló

Én a reggel,
te a reggel
senki csak magam lettem
nem fekszik itt mellettem senki,
a butaságból hirtelen elég volt annyi
halottam, mert mondtad,
s hulltak a torkomból a tollak,
lenyeltem már tegnap a papagájt, azt böfögöm , meg az éjszakát,
kifelé ebbe a szép világba,
a fákra allergiás a fiú álma ,
meg az "emlékem vagy', hát persze
csak mind ez inkább nem így lenne.
és ez a bujdosó szomorúság ami bennem maradt,
és hányszor írtam már le egy-személlyel magam
és hányszor másokról beszéltem másokkal róluk
a szemükbe,nem a hátuk mögött,
a szó motor és a mondat pörög,
meg sem áll
de legalább őszinte vagyok.

ez a börtön , és ez a reggel, meg a másik nap ahogy eltelt,
és a pergő nappalok és a tánc , de a végén a kezemen mindig ott lánc,
leveszem csak megvan az ideje,
elegem van abból, hogy mi nem lehet, meg a nyavalygásból, valahogy örökre
miért szereti ezt csinálni velem a sors kereke?!


egy mondat
és egy másik,
a cípőm beázik,
ahogy az esik az eső
mendegélek ezekkel a gondolatokkal,
vezetem sort haza legelöl.

2009.